Hamincnégy

34.

Louis szemszöge
- Ez ennél már nem is lehetne jobb... -

Ránézek Teo-ra, miközben fejemmel biccentek a kijövő férfi irányába. Barátom nemlegesen ingatja fejét, én pedig veszek egy mély levegőt és visszaülök sarkamra. A pasi azonban a következő pillanatban egyenesen megindul a srácok felé.

Rögtön tudom, mit kell tennem, mintha ágyúból lőnének ki, elstartolok. Addig kell rajtaütnünk, amíg nem tudja, hogy itt vagyunk. Ha észrevesz, bármelyik pillanatban előránthatja fegyverét, tehát a meglepetés erejével kell hatnunk rá. Lépteimet szaporábbra veszem. A trappolásra a hapsi értetlenül hátrafordul, majd a következő pillanatban már csak annyit látok, hogy ernyedten terül el előttem. Mit sem értve fékezek le mellette, mivel az volt a szándékom, hogy én terítem le, ő azonban már öntudatlanul hever a földön.

- Mégis mi a fenét képzeltél? – Lép ki a bokorból Liam egy meglehetősen nagy husánggal a kezében, ami ha jól sejtem a férfi önkívületi állapotának okozója.

- Azt, hogy megmentem a seggeteket. – Tárom szét kezeimet felháborodottan.

- Jó, rendben. – Masszírozgatja orrnyergét behunyt szemekkel. Nem tűnik túl hálásnak, sőt egyenesen dühös az ábrázata. Nem értem miért, hisz én tényleg csak segíteni akartam. A hapek nyíltan feléjük közeledett...  – Nem vett észre minket, egyszerűen csak vizeni akart. De ha már így alakult... Akkor mégis mit csináljunk vele? – Nyitja ki szemeit Liam, majd kérdőn enyémekbe néz.

- Hát... – Vakargatom meg kezem elgondolkozva. A picsába...

- Ha itt hagyjuk és felébred nyilván egyből bemószerol minket a haverjainak és akkor azt hiszem, el kell húznunk a közelből. Kinyírni meg hát mégsem nyírhatjuk. Szóval szerintem kötözzük meg. – Vonja meg vállát Zayn.

- Még szerencse, hogy van olyan is köztünk, aki gondolkodik. – Pillant rám egy szúrós tekintettel Teo. Így most már érthető, hogy mérges.

- És... Mi lenne, ha bemennénk és őt használnánk túszként? Mármint ha tényleg bent vannak a többiek, elcserélhetnénk értük vagy valami. – Ötletelek, csak hogy enyhítsem a kialakult feszült helyzetet, amit történetesen én generáltam.

- Te tényleg teljesen meghibbantál... –Állapítja meg Liam. – És akkor mégis mit csinálunk, ha egyszerre ötvenen támadnak ránk? Akkor nem hiszem, hogy azzal az egy tússzal sokra mennénk. Meg amúgy is... Ki lenne képes megölni? – Néz körbe a srác. Erre mindenki behúzza nyakát, egyedül talán Teo gondolkozik.

- Hát ha nagyon szükséges lenne és az életünk múlna rajta...

- Na jó, kikkel vagyok én körülvéve? – Kérdezi elkerekedett szemekkel megrökönyödve Zayn.

- Jó, szerintem ezt az ötletet akkor most vessük el... Esetleg valami más? – Néz körbe ismét Liam, majd tekintete megállapodik az irányomba nézve. De mintha elvétené a fejemet, mivel vagy egy méterrel felém bámul. Értetlenkedve húzom össze a szemöldököm, majd amikor leesik, hogy nem engem néz, hirtelen megpördülök.

- A rohadt életbe. Ez ennél már nem is lehetne jobb... – Szitkozódik, amikor az épületből kijövő három alak elindul felénk.

Hát nyilván annyi eszünk nem volt, hogy elbújjunk, rögtön a nyílt terepen kellett megvitatnunk a dolgokat, meg is lett az eredménye.

- Úgy tűnik, mégiscsak marad a te terved. – Néz rám a kétségbeeséstől nagyra tágult szemekkel Liam. Erre bólintok és elkezdem felpofozgatni az előbb leütött fickót. Azért mégiscsak könnyebb vele „túszosdit” játszani, ha magánál van, és nem nekünk kell cibálnunk.

A férfi hamarosan észhez is tér és először meglepődve, majd talán egy kissé ijedten pillant rám. Nyilván azt gondolja én bántam el vele. Meg kell vallani, a másodperc töredék részéig elönt a büszkeség, habár ugyebár nem csináltam vele semmit, de az a pillantás... Még senkin nem láttam, hogy félne tőlem.

Ám azonban a következő pillanatban ő is szétrombolja ezt az illúziót, ugyanis megpróbál leütni. Én még időben észhez kapok, és inkább átadom őt Teonak, aki a fegyverével eléggé berezelteti, így inkább nem próbálkozik tovább. 
Ekkorra ideérnek foglyunk társai is.

Hát akkor mókára fel...